Tatabánya - PUFC (2-9)

2012.08.26 09:00

Tatabányára látogattunk az első bajnoki mérkőzésünkre ahol egy kitűnő pálya várt minket.Már az elejétől fogva támadólag léptünk fel a fizikálisan gyengébb ellenfelünkkel szemben.Már korán gólt szereztünk és 15 perc alatt szinte eldöntöttük a mérkőzés mivel már 3:0 arányban vezettünk.Ezután is szép támadásokat szövögettünk és felszabadultan játszottunk.A második félidőben mindenkinek játéklehetőséget adtam mert a cseréknek is játékban kell lenniük és bármikor bejátszhatják magukat a csapatba.Fontos volt a jó bajnoki kezdés mert ez nagy lökést adhat mindenkinek a következő mérkőzésekre.A játék nem volt rossz de láttam hogy egy erősebb csapat ellen a hibák megbosszulhatják majd magukat úgyhogy lesz min javítani.Én gratulálok a győzelemhez és azoknak akiknek ez volt az első mérkőzésük ilyen méretű pályán és ebben az osztályban.De ebből a győzelemből már nem fogunk megélni úgyhogy mindenki a szerdai Komárom elleni mérkőzésre